Free PDF

Author : Lievegoed Bernard
Title : A lélek megmentéséről
Year : 1992

Link download : Lievegoed_Bernard_-_A_lelek_megmenteserol.zip

Előszó. Amikor Bernard Lievegoed 1992 december 12-én nyolcvanhét éves korában elhunyt, éppen csak hogy lekerekíthette munkáját e könyvvel. Az utolsó beszélgetés tíz nappal a halála előtt zajlott le. Bernard Lievegoed ezt a könyvet utolsó üdvözletének tekintette és többször nevezte “szellemi hagyatéká”-nak. Utolsó beszélgetésünk alkalmával megkért, hogy írjak hozzá egy előszót és abban mondjam el a keletkezés körülményeit. Az volt a véleménye, hogy az olvasónak ezt ismernie kell ahhoz, hogy megfelelő ítéletet alkothasson. Így tehát szívesen teszek eleget ennek a kérésének. Bernard Lievegoed több mint hatvan évig vívódott ezzel a témával, ahogy erről az első fejezetben beszámol. Sürgető kérdéseket tartalmaz, amelyek az antropozófia belső és szellemi hátterére és az antropozófiai mozgalom világban betöltött szerepére vonatkoznak. Ezek a kérdések hosszú ideig nyitva maradtak. Egy súlyos operáció után végre választ kapott. Nagy volt az öröme és ezután minden erejét öszszeszedte, hogy ezt a válasz írásban is lefektesse. Bernard Lievegoed azért kérte a segítségemet, mert már nem volt annyi fizikai ereje, hogy a könyvet írja. Egy kazettás magnókészülékkel tíz alkalommal ültem a betegágya mellett és hallgattam, amit mondani akart. Még látom magam előtt lesoványodott, de büszke fejét a magas párnán, fehér halántékát, a komoly szemeket mély gödreiben. Lassan beszélt, néha hosszan hallgatott és közben magába mélyedten nézett a messzeségbe. Vajon mit láthatott ? Azt hiszem a szellemi csatateret, amelyen a közeli jövőben a materializmus és az ezoterikus kereszténység hatalmai fogják megvívni harcukat. Mert erről szól ez a könyv: azokról a körülményekről, amelyek bekövetkeznek. Nagy erővel emelkedett felül fájdalmain és fizikai panaszain és csak a könyvvel való munkára koncentrált. Óriási örömmel vette tudomásul, amikor egy majdnem olvashatatlan kézirat került a kezébe, Ehrenfried Pfeiffernek, 1961-ben az USA-ban elhunyt barátjának sajátkezű életrajza. Betegágyán olvasta Lievegoed feljegyzéseit a belső harcról, amit Pfeiffernek ki kellett állnia, a Rudolf Steinerrel való találkozásairól az antropozófia fejlődési iránya miatti gondjairól. És ő Pfeiffernek e szemlélődéseit ösztönzésnek fogta fel arra, amit még végre kell hajtania. Bernard Lievegoed élete utolsó évében a dolgok felszínén túl tekintett, megkülönböztette a lényegest a lényegtelentől, szelíd fejedelemként ítélte meg az emberi gyengéket és nem ütközött bele azokba a szegletekbe, amelyeket az élet hozott magával. Főleg az utolsó hetekben - így vettem észre - felülemelkedett saját biográfiáján. Már nem beszélt “saját” intézményeiről, mint pl. a “Zonnenhuis”-ról, az “NPI”-ről és a “Vrije Hogeschool”-ról. Már nem beszélt a könyveiről, meg arról az időről, amikor főtitkára volt a Holland Antropozófiai Társaságnak, sikereiről és kudarcairól (mert ilyenek is voltak). Mintegy még egyszer összefoglalta életét hatalmas képekbe koncentrálva tartalmát, amit aztán egyszerű szavakkal mondott el. E könyv tartalmának jobb megértése érdekében fontos rámutatnunk arra a komolyságra, amellyel Lievegoed beszélt. Feltűnő tulajdonsága volt már kezdettől fogva az a realizmus ahogy a világ és az antropozófiai mozgalom jelenségeit szemlélte. Kevesek előtt volt olyan világos, mint számára az, hogy az elkövetkezendő évek döntő jelentőségűek lesznek. A személyes érintkezésben mindig azt az érzést közvetítette az embernek, hogy a saját élete és az abba belejátszó makacs problémák egy magasabb egésznek a része. Anélkül, hogy sokat beszéltünk volna, - akkoriban még nem volt köztünk baráti kapcsolat - arra a képességünkre hivatkozott, amellyel magunk fölé tudunk emelkedni. Ez a könyv alapjában véve ugyanezt az üzenetet tartalmazza: tekintsd a saját szenvedéseidet és örömeidet nem kizárólagosan személyes természetűnek, hanem próbáld meg valamilyen általános emberi kifejeződésének tekinteni. A személyes és az általános-emberi metszéspontjában jöhet létre az, amit sokan remélnek életük során, habár öntudatlanul is: a személyes impulzusok átalakulását azzá, ami az általános emberi. Ebből a szempontból a “Lélek megmentéséről” c. mű bátorítóan hat, mivel személyesen fordul minden olvasóhoz. Ez a könyv azonban nemcsak egyes személyiségek egyéni sorsáról, hanem az antropozófiai mozgalomról, mint egészről is szól. Ami ez utóbbit illeti, itt egy fenyegető drámáról beszélhetünk: ha az antropozófiai mozgalom nem képes a saját sorsát - a hozzátartozó belső harcokkal - rendezni, akkor elmulasztja a világsorshoz való csatlakozást. ...